Evangélikus
egyház
Cím: 3713 Arnót, Petőfi S. u. 96.
Tel.: 46/327-937
1687
körül települtek evangélikusok a községbe, és 1705
körül megalakították a második arnóti evangélikus
egyházközséget. 1708-ban már haranglábon álló harang
szólt a hívekhez. A parochiát 1710-ben
építette a gyülekezet. Az istentiszteletet imaházakban
tartották, míg 1721-ben a törökök által
elpusztított régi templom helyén új fatemplomot építettek.
Leányegyházának száma a XVIII. század
második felében 42 volt. A fából készült
templom egyre siralmasabb képet mutatott, ezért 1762-ben
az egyház Mária Terézia királyhoz folyamodott
új templom ípítésének engedélyéért, melyet nem kapott
meg. A későbbi években benyújtott kérelmekre is elutasító
volt a válasz, csak 1776. december 2-án
kapott engedélyt az egyház az új templom építésére.1779-ben
mindenszentek napján felszentelték a templomot. A torony
később, 1804-1806 között épült. Ezután
a belső tér kialakítása következett.1870.
május 29-én egy új orgona zendült meg a templomba.
A bejárati oldalon, a három boltíven nyugvó famellvédes
karzat is 1870-re készült el.Az
orgonával szemben kőalapokon elhelyezett faszerkezetű,
ráccsal kerített oltár van beépítve, amelyet II.
József által feloszlatott, bécsújhelyi jezsuita
templomból vásároltak meg. A rokokó stílusú oltárt a
XVIII. sz. közepén készítették, a feltámadott
Krisztust ábrázoló festménnyel. Az eredeti oltárkép
tűzvész idején elpusztult, a jelenlegi 1910-ben
készült, Krisztus mennybemenetelét ábrázolja. Ettől
jobbra-balra két angyal van, alul az úrvacsora képe,
középen pedig Krisztus feltámadását ábrázoló nagyobb
kép. Oldalt két csavart oszlop és törtvonalú párkány
övezi, körülötte aranyozott rokokó faragvány van. Az
oltártól jobbra a faszerkezetű szószék, balra egy kobol
épült, tetején bádog keresztelő medence.
A templom 1708-ban és 1723-ban
öntött harangja az 1859-es tűzvész
idején megolvadt, anyagát 1880-ban egy új harangba öntötték.
1902-ben egy 409 kg-os
és egy 106 kg-os harangot szenteltek
fel. Az első világháborúba hadi célra két harangot elvittek,
de később pótolták.
 |
|
|